A soproni Fáyhoz kötődő diáktörténetek

Az én fáys történetem

Az én fáys történetem

Wild Anett

2022. február 08. - Fay Sopron

Wild Anett 2011-2016 között volt fáys tanuló, német nyelvi előkészítő osztályban érettségizett. Már középiskolás évei kezdetétől kitűnt remek íráskészségével és átlagon felüli kommunikációs képességével. A diákújság szerkesztőségi tagja, a Fáy TV munkatársa volt. 2015-ben ő volt iskolánk „arca”, az akkori kampányfilmben ő mutatta be a Fáyt a nyolcadikos tanulóknak.

Oravecz Ferenc Márk

2022. január 25. - Fay Sopron


Oravecz Ferenc Márk 2009 és 2014 között járt iskolánkba. 2013-ban érettségizett, majd egyéves képzés után postai-üzleti ügyintéző lett. Már kilencedikes korától kitűnt kreativitásával, egyedi humorával. Talpraesett fiatalember, aki már diákként is tele volt ötletekkel. Mindezeket a diákszínjátszókör munkájában remekül kamatoztatta, nagy sikereket aratva.

Ferenc instája:

https://www.instagram.com/oraveczferencmark/

Horváth Noémi Rebeka

2022. január 04. - Fay Sopron

Horváth Noémi Rebeka 2020-ban érettségizett iskolánkban angol két tanítási nyelvű osztályban. Hamar kitűnt, hogy kiemelkedően tehetséges diákköltő és –író, középiskolai évei alatt számtalan irodalmi pályázaton indult – és nyert. A diákújság csapatának is tagja volt. A szépirodalom mellett a szakmai tárgyak iránt is érdeklődött, számos pénzügyi versenyen ért el kiemelkedő eredményt. 

Hobbiból szenvedély - a Soproni Téma cikke Rebekáról

Fáys tanuló lett az év egyik trubadúrja - a SopronTV beszámolója

Gyurácz Adrián

2022. január 04. - Fay Sopron

Gyurácz Adrián 2011 és 2016 között volt a Fáy tanulója. Angol nyelvi előkészítő osztályba járt. Az idegen nyelv mellett hamar kitűnt irodalmi készsége és a történelem iránti érdeklődése. Eredményesen szerepelt a különféle irodalmi pályázatokon és történelmi versenyeken. Végzősként tagja volt a Hadszíntér és hátország elnevezésű vetélkedőn országos második helyezést elért csapatnak.

Migrációs válság - Mit tehet Európa? - Gyurácz Adrián írása (82. oldal)

Bősze Dóra

2021. december 20. - Fay Sopron

Bősze Dóra 2014-ben érettségizett iskolánkban, német nyelvi előkészítő képzésre járt. Humán érdeklődésű, de más tárgyakból is remekelt, kitűnő érettségi bizonyítvánnyal büszkélkedhet. A tanuláson túl részt vett a diákszínpad munkájában, számíthattunk ének- és gitártudására az ünnepségeken. 2013-ban az Édes Anyanyelvünk verseny országos döntőjének egyik díjazottja volt.

Bősze Dóra beszámolója az Édes anyanyelvünk versenyről, 2013-ból:

„Édes anyanyelvünk”
Az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny sikeres megyei döntője után október 17-én, csütörtökön utazhattam Sátoraljaújhelyre Orbán Júlia tanárnővel, illetve egy soproni diákkal. A közel nyolcórás utat követően pénteken reggel nyolc órakor a megnyitó beszédekkel vette kezdetét a háromnapos rendezvénysorozat. Az ünnepély után minden versenyző diák sorszámot húzott, majd kilenc órakor elkezdhettük kitölteni az írásbeli feladatsort. A legtöbb feladat a nyelvtani szabályokhoz kapcsolódott, voltak azonban közmondásokkal, szólásokkal összefüggő kérdések is. A délutánt a közeli kalandparkban töltöttük, este pedig megtekintettünk a színházban egy zenés műsort. Szombaton reggel nyolc órakor a Városháza udvarán megkoszorúztuk Kazinczy Ferenc szobrát. A szóbeli verseny fél kilenckor kezdődött a város három kijelölt helyszínén. A három különböző csoport ugyanazokat a feladatokat kapta. Az általunk választott témában (ez lehetett a megjelenés, a Facebook, a közösségi szolgálat, vagy pedig a zene) háromperces előadást kellett tartanunk, a műfaji követelményeket figyelembe véve. A délután folyamán az írásbeli és a szóbeli verseny értékelését hallgathattuk meg a zsűritagoktól a helyi gimnázium tantermeiben. Este a Latabár Színház színpadán a Maros Művészetegyüttes Fekete piros című előadását tekinthettük meg. Október 20-án, vasárnap Széphalomra utaztunk. Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzása után ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás következett. Az első huszonöt helyet megszerző diákok pénzjutalomban részesültek, valamint megkapták Sátoraljaújhely városának plakettjét.
Bősze Dóra 13.E

pa210436.JPG

pa210432.JPG

Lőcse Norbert

2021. december 13. - Fay Sopron

Lőcse Norbert 2014-ben érettségizett iskolánkban, majd pénzügyi-számviteli ügyintéző szakon tanult. Színes egyéniség, a sportban éppúgy remekelt, mint ahogy a szakmai ismereteket is kitűnően elsajátította. A Fáy TV első adásának ő volt az egyik műsorvezetője. 2014-ben a Takarékos TőzsdeTitánok csapat tagjaként országos 4. helyen végzett a PénzSztár pénzügyi vetélkedőn.

Hoszpodár Levente

2021. december 13. - Fay Sopron

Hoszpodár Levente 2013 és 2018 között volt a Fáy diákja, angol nyelvi előkészítő osztályba járt. Az idegen nyelv mellett két fő érdeklődési területe volt: a sport és a média világa. Diákújságíróként és a Fáy TV munkatársaként évekig számíthattunk a munkájára. 2015 decemberében a közszolgálati televízió élő műsorában szerepelt a Magyar Bankszövetség főtitkárának társaságában.

Csiszár Dóra

2021. december 13. - Fay Sopron

Csiszár Dóra 2018-ban érettségizett a Fáyban kereskedelem-marketing szakirányon, majd 2019-ben logisztikai ügyintézőként végzett. Sokoldalú érdeklődés jellemzi, éppúgy részt vett a közösségi programokban, mint a különféle (elsősorban történelem) tantárgyi versenyeken. A 2018-ban megrendezett Anne Frank-kiállítás egyik diákvezetője volt.

Berecz Nikolett

2021. december 13. - Fay Sopron

Berecz Nikolett 2007 és 2012 között volt a Fáy tanulója nyelvi előkészítő osztályban, a német nyelvi csoportban. Diákújságíróként indult, felnőttként pedig a média világában találta meg a hivatását. 2011-ben részt vett a Petőfi Színház által szervezett nagy sikerű „Ádámok és Évák” produkcióban, amelynek keretében Az ember tragédiáját mutatták be a középiskolás tanulók.

Színház az egész világ!

Az Ádámok és Évák színházi előadáson bemutatásra kerülő három színt (Paradicsom és két Prága) iskolánk 11. A és 12. E osztályos tanulói adták elő. A nagyszínpadi fellépés előtt négy alkalommal nyugdíjas korú soproniakat szórakoztattak diákjaink a Madách-színek bemutatóján kívül a fáys színkör rövid népi színdarabjával.

Az Ádámok és Évák színházi előadásra a 11. A osztályt Egész Tamás tanár úr, a 12. E osztályt pedig Végh Boglárka tanárnő és Fülöp Eszter színművésznő készítette fel. A fáys diákszínpad Egész Tamás tanár úr irányításával készült a népi színdarab bemutatására. Nagy sikerrel játszottak diákjaink négy alkalommal nyugdíjas korúak előtt. A jereváni, a határőr és rendőrnyugdíjasok, a nyugdíjas pedagógus otthon lakói, valamit a balfi úti szociális otthon lakói szívesen fogadták a bemutatkozást. Mind a Petőfi Színházban, mind a nyugdíjas otthonokban történő bemutatkozás nagy közösségépítő munkát jelentett tanulóinknak, nekünk, fáys tanároknak és diákoknak pedig nagy örömet a színdarabok megtekintése.

bn.jpg

süti beállítások módosítása